Svédországba a kávé 1674 körül érkezett meg, de az első pár évtizedben nem volt igazán közkedvelt, és csak a századforduló után vált népszerűvé az arisztokraták között. A királyi család nem osztozott e feltétlen rajongásban, s ellenszenve a kávé iránt olyannyira mély volt, hogy többször is megpróbálta különböző törvényekkel korlátozni a kávéfogyasztás, vagy végleg betiltani a kávét – 1756 és 1823 között szám szerint ötször. I. Frigyes 1746-ban kibocsátott királyi rendeletében példátlanul magas adót vetett ki a tea- és kávéfogyasztásra, és a törvényszegőket azzal büntette, hogy elkoboztatta a kávéskancsóikat. A rendelet mögött nem feltétlenül közegészségügyi aggodalom, mint inkább gazdasági és politikai érdek állt. A király tartott attól, hogy az országba beáramló töménytelen mennyiségű kávé a vetélytárs államokat gazdagítja, de attól is félt, hogy a megnövekedett kávéfogyasztás miatt megélénkült társasági élet jó alkalmat ad az arisztokráciának a konspirációra. A magas adóknak nem volt elég visszatartó ereje, ezért tíz évvel később betiltotta a kávét. A korabeli tudósok az uralkodók érdekeit tudományos eszközökkel igyekeztek alátámasztani. Carl von Linné, a svéd orvos és természettudós, 1761-ben kiadott kávéról szóló értekezésében arra figyelmeztette a svédeket, hogy a kávé különféle bélproblémákat okozhat, többek között székrekedést és aranyeret, de a szenilitást is a kávénak rója fel. Ezzel szemben a dohányzást Linné érdekes módon egészségre ártalmatlannak vélte, és a mellett érvelt, hogy az különböző betegségeket gyógyít. Talán ezek a tudományos érvek győztek meg III. Gusztáv királyt arról, hogy a kávé korai elhalálozáshoz vezet, és ezt az alattvalóinak is be akarta bizonyítani. A kísérletben, amit ma tréfásan a svédek első klinikai kísérleteként tartanak számon, egy halálraítélt ikertestvérpár vett részt, akiknek a király felajánlotta, hogy büntetésüket életfogytiglanra módosítja, ha hajlandóak elfogadni a feltételeit. Az egyiknek minden nap három csésze kávét kellett meginnia, a másiknak ugyanennyi mennyiségű teát. A király arra számított, hogy az elítélt pár nap alatt belehal majd a kávéivásba. A várakozásokkal ellentétben - és a sors furcsa fintoraként - a király halt meg először. 1792-ben meggyilkolták, feltételezhetően az intézkedéseivel elégedetlen arisztokraták konspirációja őt valóban utolérte. A királyt követte a két orvos, aki a kísérletet felügyelte, és utolsóként halt meg a kávét ivó elítélt, aki több évvel is túlélte 83 évesen elhunyt ikertestvérét. Nem csak az arisztokrácia nem fogadta jó szívvel ezeket a törvényeket, de a lakosság is elégedetlenkedett. Amikor a svéd kormány 1794-ben negyedik alkalommal tiltotta be a kávé fogyasztását, a svédek is józan eszük végéhez közeledtek. A költők verseket írtak a betiltott kávéhoz, és az emberek a törvény hatálybalépése előtti napokban az utcákon temetési szertartást rendeztek kedvenc kávéskannáiknak. Szomorúságuk talán érthető, hisz a svéd kávé kiválóságáról a korabeli utazók is lelkesedéssel számoltak be. Dr. Thomas Thomson, egy skót vegyész, elragadtatva írt a svéd kávéról, amikor 1812-ben meglátogatta az országot. Útinaplója szerint még a legszegényebb parasztházban is hozzájutottak kávéhoz, és mindig kitűnő minőségű feketével kínálták. Kevésbé volt elragadtatva a svédek teájától, ami szerinte legalább annyira élvezhetetlen volt, mint amennyire finom a kávéjuk. A svéd tea annyira rossz – írta – hogy egyik alkalommal, amikor teával kínálták, megdöbbenéssel gondolt arra, hogy a felszolgáló hölgy, talán szórakozottságában, elfeledkezett a teafűről, és csupán forró vizet töltött a csészéjébe. De nem csak az utazóknak, hanem a helyieknek is nehezére esett alternatívát találni a kávéra, bár Linné különféle javaslatokat tett a kávé helyettesítésére. Többek között azt ajánlotta, hogy a lakosság próbálkozzon őrölt pirított babot, dióféléket, vagy pirított kenyeret leforrázni, és igya azt kávé helyett. Nem meglepő, hogy a kávétilalmak idején a svédek kevésbé éltek ezekkel a megoldásokkal, és inkább megpróbálták illegálisan beszerezni a kávét, még akkor is, amikor ezzel bebörtönzésüket kockáztatták. Még ha a tiltások ellenére sikerült is a svédeknek csempészett kávét beszerezniük, a törvényeknek országszerte elég kellemetlen mellékhatásai voltak. A lakosok nem szoktak rá a Linné által javasolt forrázott babra, de egyre inkább rászoktak a nyilvános szeszfőzdékre. Minden királyi óhaj ellenére, a kávé tiltása nem csak a kereskedelmet nem lendített fel, de a lakosság elszegényedéséhez és elzülléséhez is vezetett, ezért 1822-ben az ötödik tiltó törvényt is visszavonták, és végleg legálissá vált a kávéfogyasztás. Pár év múlva Svédország a világ vezető kávéfogyasztói közé emelkedett, s talán ez annak volt köszönhető, hogy a svédek, közel egy évszázadnyi megpróbáltatás után, örömmel tértek vissza kedvenc italukhoz, s nem kellett többé attól tartaniuk, hogy valaha is betiltják a kávét.

Svédországba a kávé 1674 körül érkezett meg, de az első pár évtizedben nem volt igazán közkedvelt, és csak a századforduló után vált népszerűvé az arisztokraták között. A királyi család nem osztozott e feltétlen rajongásban, s ellenszenve a kávé iránt olyannyira mély volt, hogy többször is megpróbálta különböző törvényekkel korlátozni a kávéfogyasztás, vagy végleg betiltani a kávét – 1756 és 1823 között szám szerint ötször.

coffee-budapest-coffee-history-Schröder_Frederick_I_of_Sweden

  1. Frigyes 1746-ban kibocsátott királyi rendeletében példátlanul magas adót vetett ki a tea- és kávéfogyasztásra, és a törvényszegőket azzal büntette, hogy elkoboztatta a kávéskancsóikat. A rendelet mögött nem feltétlenül közegészségügyi aggodalom, mint inkább gazdasági és politikai érdek állt. A király tartott attól, hogy az országba beáramló töménytelen mennyiségű kávé a vetélytárs államokat gazdagítja, de attól is félt, hogy a megnövekedett kávéfogyasztás miatt megélénkült társasági élet jó alkalmat ad az arisztokráciának a konspirációra. A magas adóknak nem volt elég visszatartó ereje, ezért tíz évvel később betiltotta a kávét.

A korabeli tudósok az uralkodók érdekeit tudományos eszközökkel igyekeztek alátámasztani. Carl von Linné, a svéd orvos és természettudós, 1761-ben kiadott kávéról szóló értekezésében arra figyelmeztette a svédeket, hogy a kávé különféle bélproblémákat okozhat, többek között székrekedést és aranyeret, de a szenilitást is a kávénak rója fel. Ezzel szemben a dohányzást Linné érdekes módon egészségre ártalmatlannak vélte, és a mellett érvelt, hogy az különböző betegségeket gyógyít.

Talán ezek a tudományos érvek győztek meg III. Gusztáv királyt arról,  hogy a kávé korai elhalálozáshoz vezet, és ezt az alattvalóinak is be akarta bizonyítani. A kísérletben, amit ma tréfásan a svédek első klinikai kísérleteként tartanak számon, egy halálraítélt ikertestvérpár vett részt, akiknek a király felajánlotta, hogy büntetésüket életfogytiglanra módosítja, ha hajlandóak elfogadni a feltételeit. Az egyiknek minden nap három csésze kávét kellett meginnia, a másiknak ugyanennyi mennyiségű teát. A király arra számított, hogy az elítélt pár nap alatt belehal majd a kávéivásba. A várakozásokkal ellentétben – és a sors furcsa fintoraként – a király halt meg először. 1792-ben meggyilkolták, feltételezhetően az intézkedéseivel elégedetlen arisztokraták konspirációja őt valóban utolérte. A királyt követte a két orvos, aki a kísérletet felügyelte, és utolsóként halt meg a kávét ivó elítélt, aki több évvel is túlélte 83 évesen elhunyt ikertestvérét.

Nem csak az arisztokrácia nem fogadta jó szívvel ezeket a törvényeket, de a lakosság is elégedetlenkedett. Amikor a svéd kormány 1794-ben negyedik alkalommal tiltotta be a kávé fogyasztását, a svédek is józan eszük végéhez közeledtek. A költők verseket írtak a betiltott kávéhoz, és az emberek a törvény hatálybalépése előtti napokban az utcákon temetési szertartást rendeztek kedvenc kávéskannáiknak. Szomorúságuk talán érthető, hisz a svéd kávé kiválóságáról a korabeli utazók is lelkesedéssel számoltak be.

coffee-history-budapest-Thomas_Thomson

Dr. Thomas Thomson, egy skót vegyész, elragadtatva írt a svéd kávéról, amikor 1812-ben meglátogatta az országot. Útinaplója szerint még a legszegényebb parasztházban is hozzájutottak kávéhoz, és mindig kitűnő minőségű feketével kínálták. Kevésbé volt elragadtatva a svédek teájától, ami szerinte legalább annyira élvezhetetlen volt, mint amennyire finom a kávéjuk. A svéd tea annyira rossz – írta – hogy egyik alkalommal, amikor teával kínálták, megdöbbenéssel gondolt arra, hogy a felszolgáló hölgy, talán szórakozottságában, elfeledkezett a teafűről, és csupán forró vizet töltött a csészéjébe.

De nem csak az utazóknak, hanem a helyieknek is nehezére esett alternatívát találni a kávéra, bár Linné különféle javaslatokat tett a kávé helyettesítésére. Többek között azt ajánlotta, hogy a lakosság próbálkozzon őrölt pirított babot, dióféléket, vagy pirított kenyeret leforrázni, és igya azt kávé helyett. Nem meglepő, hogy a kávétilalmak idején a svédek kevésbé éltek ezekkel a megoldásokkal, és inkább megpróbálták illegálisan beszerezni a kávét, még akkor is, amikor ezzel bebörtönzésüket kockáztatták.

Még ha a tiltások ellenére sikerült is a svédeknek csempészett kávét beszerezniük, a törvényeknek országszerte elég kellemetlen mellékhatásai voltak. A lakosok nem szoktak rá a Linné által javasolt forrázott babra, de egyre inkább rászoktak a nyilvános szeszfőzdékre. Minden királyi óhaj ellenére, a kávé tiltása nem csak a kereskedelmet nem lendített fel, de a lakosság elszegényedéséhez és elzülléséhez is vezetett, ezért 1822-ben az ötödik tiltó törvényt is visszavonták, és végleg legálissá vált a kávéfogyasztás.

Pár év múlva Svédország a világ vezető kávéfogyasztói közé emelkedett, s talán ez annak volt köszönhető, hogy a svédek, közel egy évszázadnyi megpróbáltatás után, örömmel tértek vissza kedvenc italukhoz, s nem kellett többé attól tartaniuk, hogy valaha is betiltják a kávét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.